A zenészeket jól ismerem, idestova már régi cimboráim. Tudtam, hogy böcsülettel fölkészülnek, de az nem sejtettem, hogy ennyi előkészülettel és ötlettel áldoznak a fellépési lehetőségnek. Kezdve a díszletnél: pillepalackokból csillogó gleccser a fürdő jobb alsó sarkában, mindenfelé fényforrások, amit Rónabubupeti mozgatott, és hangolt, amikor éppen nem nagyszájú politikust/természetvédőt, vagy naív világjárót alakított. A büfé megtörte a KF frencsájz tálalásának holtbiztos monotóniáját: a vajas- és zsíroskenyereken hatalmas luk mint lék tátongott, hófödte fehér csokit, MEGFIZETHETETLEN árú vizet szolgáltak föl. A falon kitudja milyen nyelven olvashatók az áruba bocsátott termékek, különös letűnt világot idézett minden egyes szó.
Husztigergő és Murányimurrnorbi szerintem 1000 precíz munkaórával, patikamérlegen előkészített hangmontázsokkal és rendkívül nagy apparátussal érkezett, zenei alapot gyártó-keverő-torzító-effektelő-turbózó számítógépek, fura dobozok, kapcsolók, tekerők, kütyük hevertek a földön, kisszéken, kisasztalon, kábel a rengetegben, és csengés-bongás, néhol zsivaj, néhol űr, néhol idegesítően kietlen és torz fagyos világ, néhol pedig mintha zöldülő, virágba bomló jégkristályok, aminek felfedezése nyomán, megmászásakor peti megcsúszik, talán 10-30 métert is zuhan, kitartóan kapaszkodik, próbálkozik, rettenetesen küzd, majd képtelen megmenteni önnönmagát és belefagy a hóesésbe. A önrendezés kedvez nekünk, mert kellemes harmóniákban feloldódik a feszültség, hősünk is kiolvad, csodaszépen éled újjá, fedezi fel és ünnepli megmozduló végtagjait. A végén mindenkinek jár egy személyes ajándék: hatalmas kockába fagyott ivóvíz, mindenki szorongathatta kedvire.
Az egész est egy monumentális miniszínház, végtelen összhanggal, mindhárom tekintet a másikat figyeli, ajándék volt látni, mintha már évek óta együtt dolgoznának. (hogy fehérelefánt mikor tűnt el a saját bögréjével, azt nem tudom...)
(Street G. Huba)
